Közösségi oldalak

Hírek

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a gyulai kábítószer-kereskedő ügyében

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását és fogház végrehajtási fokozatú felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta annak a gyulai férfinek az ügyében, akit az elsőfokú bíróság kábítószer-kereskedelem vétsége miatt 1 év 6 hónapra próbára bocsátott.

Az ítéleti tényállás szerint a gyulai férfi 2019 júniusában kábítószer értékesítésével foglalkozó ismerősétől a saját fogyasztására két alkalommal marihuánát vásárolt, majd ugyanezen ismerősével extasy tablettákra cserélte a nála lévő marihuánát úgy, hogy eközben maga is fogyasztott a kábítószerből.

A férfi az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, melyet az elsőfokú bíróság elfogadott. A férfi ismerősével szemben az eljárás jelenleg is folyamatban van.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ügyészség fellebbezését fenntartotta azzal, hogy a férfivel szemben az elsőfokú bíróság által alkalmazott próbára bocsátás aránytalanul enyhe, az intézkedés nem szolgálja megfelelően a büntetési célokat, ezért vele szemben fogház végrehajtási fokozatú próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása indokolt.

Az eljárás másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – tájékoztatta portálunkat Dr. Nagyné Dr. Günther Ágnes sajtószóvivő.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

YouTube csatorna

Archívum