Közösségi oldalak

Hírek

Rosszul sikerült a “köszönés”, rendőri intézkedés lett a vége

Repülőre világított egy férfi Békéscsaba külterületén, mert így akarta üdvözölni a pilótát. Ehelyett azonban megzavarta a gyakorlórepülést végző tanulót és az oktatóját. A férfi ellen büntetőeljárás indult.

Oktatórepülést végző repülőgépre világított egy horgász 2021. október 1-jén este Békéscsaba közelében. A férfi egy LED keresőlámpát fordított az ég felé, és azt többször felkapcsolta, illetve követte vele a repülőt. Erről a reptérről bejelentést tettek a rendőrségre. A rendőrök elmentek ahhoz a horgásztóhoz, ahonnan jött a fény és az egyik horgászhelyen megtalálták a lámpával világító férfit. Előállították és légi közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A 67 éves gyulai férfi azt mondta: nem tudta, hogy bűncselekményt követett el. Ő azzal, hogy a lámpát ráirányította a repülő oldalára és le-fel mozgatta, csak köszönni akart a pilótának. Amikor a gép többször elrepült fölötte arra gondolt, hogy így fogadták az üdvözlését, ezzel válaszoltak a köszönésére. Valójában nem ez történt, hanem a pilóta azért ment vissza, hogy megnézze, pontosan honnan jön az őket zavaró fény. A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozás során vizsgálja a történtek körülményeit – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bevezető képünk illusztráció!

Mivel Békéscsaba közelében már korábban is fordult elő hasonló eset, a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a légi közlekedés megzavarása bűncselekmény. Ne világítsanak különböző lámpákkal repülőgépekre, mert ezzel zavarják, veszélyeztetik a pilótákat és baleset történhet.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum