Közösségi oldalak

Hírek

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Közlekedési bűncselekmények, garázdaság és lopás miatt történt rendőri intézkedések.

Békéscsabán, a Kereki úton 2021. augusztus 7-én 20 óra körül egy terepjáró nekiütközött egy villanyoszlopnak. A jármű vezetője nem sérült meg, de a gyanú szerint ittas volt és a bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A férfi ellen büntetőeljárás indult.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2021. augusztus 7-én 22 óra 30 perc körül Szeghalmon előállítottak egy 37 éves sarkadi férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy 2022. február 3-ig eltiltották a járművezetéstől. A férfi ellen büntetőeljárás indult.

Békés megyében 2021. augusztus 7-én három helyen intézkedtek garázdaság miatt a rendőrök. Békéscsabán egy férfi szidalmazta a lakóhelye közelében zajjal járó munkálatokat végzőket és kővel betörte a gépkocsijuk szélvédőjét.

Tarhoson, egy rendezvényen szintén egy férfi ököllel ráütött egy parkoló autó motorháztetejére. Mindkét autóban körülbelül 200 ezer forint kár keletkezett.

Sarkadon egy 19 éves fiatalember szóváltásba keveredett, majd összeverekedett két ismerősével, mindhárman könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrök a férfiakat, valamint a három sarkadi fiatalt előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Tótkomlóson, egy kocsmából 2021. augusztus 7-én késő este ellopták egy vendég mobiltelefonját. A rendőrök elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves tótkomlósi férfit. A telefont megtalálták nála, lefoglalták, így a tulajdonos visszakapja – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum