Közösségi oldalak

Hírek

Radiátortolvajok buktak le Békésen

Lakatlan házakból lopott radiátorokat két férfi Békésen. A rendőrök elfogták őket.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2023. március 3-án elfogtak két lopással gyanúsítható férfit. A páros tagjai egy nappal korábban Békésen, egy üresen álló házból vittek el három radiátort. A nyomozás eddigi adatai szerint nem ez volt az első eset, hogy ott jártak, hónapokkal ezelőtt két radiátort loptak el ugyanonnan.

Emellett egyikük, szintén korábban egy másik lakatlan házban is keresett hulladék fémként pénzzé tehető dolgokat. A kerítés hiányos volt, így könnyedén eljutott az épületig, amelynek ajtaját benyomta, majd konvektorokat és vízmelegítőt szerelt le, de végül csak egy csaptelepet tudott elvinni. A rendőrök mindkettőjük ellen lopás vétség miatt indítottak büntetőeljárást – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság

Egy év múlva a megnyitóval Szegeden kezdetét veszi a 2027-es kajak-kenu világbajnokság, amit ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor,

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

YouTube csatorna

Archívum