Közösségi oldalak

Hírek

Politikai ellenfele lejáratására is szövetkezett a fideszes Völner Pál, Schadl Györggyel

Az egyik legújabb nyilvánosságra került hangfelvételen Schadl György és Völner Pál arról értekeznek, hogy hivatali pozíciójukkal visszaélve miként tudják Völner akkori politikai ellenlábasát, nevezetesen a Jobbik jelenlegi pártigazgatóját, Nunkovics Tibort besározni.

Azóta kiderült, hogy az egyre nagyobbra duzzadó korrupciós botrányban érintett fideszesek ezúttal is bakot lőttek. Hiába próbálták jó kedélyűen, tiltott eszközökkel lejáratni Nunkovics Tibort, nem sikerült.

A Jobbik közössége felháborítónak tartja, hogy a fideszes politikusok között még ezután sincs senki, aki azt mondaná, hogy ez túlment minden határon:

„Eddig, és ne tovább!”.

Nem engedhetjük meg Európa szívében, Magyarországon a XXI. században, hogy ellenzéki képviselőknek a kormány tagjainak fenyegetéseiben kelljen dolgozniuk! Tudjuk, hogy az Orbán-kormány barátainál, Oroszországban és Kínában ez a módi, de nem történhet meg az Európai Unióban, egy normális országban semmiképp!

– áll a Jobbik portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum