Közösségi oldalak

Hírek

Piásan, jogsi nélkül kocsikázott a céges autóval egy 23 éves okányi férfi

Engedély nélkül vitt el egy autót és érvényes jogosítványa sem volt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Okányban, egy cég telephelyén 2022. február 27-én, az esti órákban egy férfi engedély nélkül több mezőgazdasági járművel is közlekedett, majd elvitt onnan egy kisteherautót. A történtekről érkezett bejelentetés után, negyed órával később Vésztő külterületén a rendőrök leállították és ellenőrizték. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 23 éves okányi férfi úgy vezette a céges autót, hogy nincs jogosítványa és alkoholt is ivott.

Így a jármű önkényes elvétele mellett ittas járművezetés gyanúja miatt is indult ellene büntetőeljárás, illetve szabálysértési feljelentést is tettek ellene, mert engedély nélkül vezetett. Az ügy rendőrségi vizsgálata a Sarkadi Rendőrkapitányságon befejeződött, az iratokat a rendőrség 2022. május 29-én megküldte az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Norris nyerte a kaotikus idénynyitót

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a kaotikusan alakult Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap

Nagy pofonba szaladt bele Pakson az Újpest

A Paks hátrányból fordítva – elsősorban a négy gólt szerző Tóth Barna eredményes játékának köszönhetően

Nem született gól a forduló győri nyitómeccsén

Az ETO FC Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Debrecennel a labdarúgó

A McLaren kezdheti a legjobb pozícióból az izgalmasnak ígérkező szezont

Az idény előtti tesztek és az eddig ismert információk alapján a szakértők többsége szerint a

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!