Közösségi oldalak

Hírek

Működő gyermekvédelem létrehozását követelte demonstráción Magyar Péter

Működő gyermekvédelem létrehozását követelte demonstráción Magyar Péter

Működő, a gyermekeket valóban védő gyermekvédelmi rendszer kialakítását követelte Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter volt férje a Belügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción, pénteken Budapesten.

A szónok a hallgatósága előtt azt is követelte, hogy a kormány és a gyermekvédelmi hálózat fenntartásáért felelős Pintér Sándor belügyminiszter végre kérjen bocsánatot a bicskei gyermekotthonban pedofil abúzust elszenvedett gyermekektől. Ugyanakkor felszólította a belügyminisztert, hogy menjen nyugdíjba, mert nem tudja ellátni a feladatát, a rendőrség mellett az oktatás és az egészségügyi irányítását sem.

A szónok úgy vélekedett, hogy a kormány által elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag nem jelenti a probléma kezelését, csak áthárítja a felelősséget a bíróságokra. Ugyanis a szigorítás nem visszatartó erő, sokkal inkább az, ha a lebukásnak valós a kockázata. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy egy nyolc hónapja ismert pedofil bűncselekmény esetében az első tanúmeghallgatásra és a gyanúsított letartóztatására csak azt követően került sor, hogy az esetet egy Facebook-posztban nyilvánosságra hozta.

Szerinte a valódi megoldást az jelentené, ha direkt a pedofil bűncselekményekkel foglalkozó rendőri egységet hoznának létre, illetve felszámolnák a gyermekvédelmi intézmények alulfinanszírozottságát. Ugyanis ma fele annyi szakember dolgozik a hálózatban, mint amennyire szükség volna – mondta a demonstráción Magyar Péter.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum