Közösségi oldalak

Hírek

Mint a kommunizmusban! – A Médiatanácsba továbbra is csak Fideszes ülhet!

A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság ellenzéki tagjai nem vesznek részt a további jelölési folyamatban, miután a keddi ülésen kiderült: a Fidesz továbbra sem hajlandó az ellenzéki pártok jelöltjét megválasztani. Az ülésre azért került sor, mert a sajnálatos módon elhunyt Hankiss Ágnes helyére kell új tagot választani az Országgyűlésnek.

Mint ismeretes 2019. decemberében egy antidemokratikus döntéssel, kizárólag fideszes delegáltakból állt fel a 9 évre megválasztott Médiatanács új testülete. Annak ellenére volt ez a folyamat végeredménye, hogy az 5 ellenzéki frakció alapvetően az ötfős Médiatanácsban kettő szakértőt kívánt ugyan delegálni, de még abban is sikerült előzetesen konszenzust alkotnunk, hogy ha csak egyetlen személy jelölhet az ellenzék, akkor ezt a személyt is tudjuk közösen előterjeszteni.

A mai ülésen, amelyet megfelelő előkészítés nélkül hívott össze a bizottság fideszes elnöke, Halász János, ugyanezt a személyt, Dr. Silhavy Mátét javasolták és támogatták a szavazáson az ellenzéki tagok, a Fideszesek viszont nem támogatták. A Fidesz nem állított jelöltet, ezért a bizottságot ismételten összehívják azért, hogy már kétharmaddal is lehessen tagot jelölni. Mivel látnivalóan az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz nem hajlandó most sem ellenzéki tagot választani a Médiatanácsba, ezért a bizottság ellenzéki tagjai a továbbiakban nem vesznek részt a jelölési folyamatban, amelyet antidemokratikusnak és felháborítónak tartanak.

Dr. Brenner Koloman (Jobbik),
a bizottság ellenzéki alelnöke

Gurmai Zita (MSZP)
Keresztes László Lóránt (LMP)
Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum