Közösségi oldalak

Hírek

Megkezdték a munkát a honvédségi tűzszerészek

A rendőrség lezárta az érintett területet, így a tűzszerészek megkezdhették a munkát a Lánchídnál talált feltételezett robbanótestnél – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap délelőtt az MTI-t.

Gajdos Milán elmondta: az eszköz a budai parttól körülbelül 70 méterre található, 6-7 méter mélyen a Duna medrében. A honvédségi tűzszerészek egy speciális daruval emelik majd ki a vízből a feltételezett robbanótestet. Gajdos Milán korábban az MTI-nek elmondta, hogy a Lánchíd közelében egy feltehetően II. világháborús robbanótest került elő.

A tűzszerészi munkálatok idejére mintegy 300 méter sugarú körben kellett kiüríteni a környéket. Emiatt több forgalmas útszakaszt – köztük a Lánchíd mellett a rakpart érintett szakaszait, az Alagutat – is lezárták. A hatósági zárás több, a környéken közlekedő villamos és busz közlekedését is érinti.

Két bombát is találtak

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy 100 kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították. A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet – közölte.

Egy második világháborús, szovjet gyártmányú robbanótest a honvédség tûzszerészeinek hajóján a Lánchídnál 2021. június 20-án. MTI fotó: Lakatos Péter

A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre – tette hozzá. A munkálatok idejére korábban mintegy 300 méter sugarú körben elrendelt – több forgalmas útszakaszt, a közösségi közlekedést is érintő – kiürítést és lezárást feloldották – tájékoztatott a kommunikációs tiszt.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum