Közösségi oldalak

Hírek

Magyar Péter: Elfogadhatatlan, hogy a volt államfők rezsijét az adófizetők állják

A leendő Tisza-kormány eltörli a volt köztársasági elnököket közpénzből megillető juttatásokat – közölte a Facebook-oldalán Magyar Péter azután, hogy nyilvános lett, mekkora összeget költ az állam a korábbi államfőkre.

Hvg.hu írta meg az Országgyűléstől kapott információk alapján, hogy tavaly január és idén december között csaknem 700 millió forintot költött az állam a volt köztársasági elnököknek járó juttatásokra. Áder János például egy 1,9 milliárd forint értéken nyilvántartott, állami tulajdonban lévő budapesti ingatlanban lakhat élete végéig, amelynek tavaly 9,5 millió forint volt az áram- és gázdíja, míg idén november 30-ig 5,4 millió forint ment el erre. Információik szerint Schmitt Pál nem igényelt lakást vagy házat, de otthonában az áram- és a gázdíj 6,8 millió forint körül alakult 2023-ban, és várhatóan idén is nagyjából ekkora összeget fordítanak majd erre az adófizetők pénzéből.

Novák Katalin sem tartott igényt házra és nem kérte áram- és gázdíjának a megtérítését sem. A rezsi mellett más összegeket is térít az állam: telefon, internet, tévészolgáltatás, titkársági gépkocsi, egyéb közműdíjak, takarítás, kertfenntartás, reprezentációs kiadások és eszközbeszerzés. Jár még emellett titkárság, illetve a volt államfők életük végéig jogosultak havi juttatásra is, amely megegyezik a mindenkori köztársasági elnöknek járó havi tiszteletdíj összegével. Ez tavaly még havi 4,6 millió forint volt, idén márciustól viszont már 5,2 millió forint. (Ez a juttatás csak akkor jár, ha nincs olyan munkahelyük, ahol társadalombiztosítást is fizetnek utánuk.)

Magyar Péter posztja szerint a Tisza Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben majd hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt, aközben a plágium és kegyelmi botrány miatt megbukott köztársasági elnökök lakhatását és rezsiszámláját az adófizetők állják. Véleménye szerint Áder János, Schmitt Pál és Novák Katalin ki tudja fizetni a több, mint 5 millió forintos „nyugdíjából” a gáz- és a villanyszámláját.

Forrás: Magyar Hang

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum