Közösségi oldalak

Hírek

Lebukott a segédmotor-kerékpárokat lopkodó banda Gyomaendrődön

Régi típusú segédmotor-kerékpárokból akart pénzt csinálni négy férfi Gyomaendrődön. Hárman lopták a motorokat, egy pedig a gyanú szerint eladta őket. A negyedik lopás után azonban elfogták őket a rendőrök.

Gyomaendrődön idén január közepétől március közepéig négy hasonló bűncselekmény történt. Udvarokból és egy telephelyről tűnt el egy-egy régi típusú segédmotor-kerékpár. Mindegyik ugyanolyan márkájú volt. A városi rendőrőrs rendőrei minden bejelentés után gyűjtötték és elemezték az információkat, gyanították, hogy ugyanazok az emberek járhattak minden helyszínen. Munkájuk eredménnyel járt, a negyedik lopás után megszakították a sorozatot, elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint a különböző helyekről elvitték a kétkerekűket.

Párban jártak lopni, egyikük figyelt, míg a másik eltolta a járgányt. Nem volt nehéz dolguk, mert nyitott kapukat találtak, illetve volt olyan hely is, ahol benne volt az ajtóban a kulcs. A megszerzett motorokat odaadták negyedik társuknak, aki eladta azokat. A rendőrök valamennyiüket előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók büntetőeljárást indítottak ellenük. Azt még vizsgálják, hogy követhettek-e el további bűncselekményeket – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.