Közösségi oldalak

Hírek

Közlekedési táblákat vettek el a helyükről mihaszna fiatalok Battonyán

Közlekedési táblákat vettek el a helyükről mihaszna fiatalok Battonyán

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségnek.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 19 és egy 18 éves fiatalt. Mindketten battonyaiak, és 2022. június 20-án éjjel fél 1 körül Battonyán, a Rózsa utcán elvettek a helyükről egy-egy elsőbbségadásra kötelező jelzőtáblát. Egyikük levette a tartóoszlopáról a jelzést, a másik fiú társa segítségével az oszloppal együtt húzta ki a földből és vitte magával a táblát.

Tettüket ittasságukkal magyarázták. Egyikük a kihallgatásán elmondta: tudja, hogy akár baleset is történhetett volna a táblák hiánya miatt. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei a történtek miatt indult nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a büntetőeljárás iratait 2022. július 21-én továbbították az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kettős vereséggel búcsú a Nemzetek Ligája élvonalától

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott vasárnap a Puskás Arénában a vendég török csapattól, amely így

Piastri rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve

Nem minden csapatnak jött ki a lépés – NB III-as eredmények

Nem minden NB III-as csapatnak jött ki a lépés, az Újpest és a DVSC második

Kínai Nagydíj – Piastrié a pole pozíció Sanghajban

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!