Közösségi oldalak

Hírek

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény Orosházán, garázdaság Mezőhegyesen

Orosházán, a Szentesi úton 2021. július 20-án délelőtt egy tehergépkocsi vezetője a tilos jelzés ellenére behajtott egy vasúti átjáróba és nekiütközött az éppen lecsukódó sorompónak. A csapórúd letört, személyi sérülés nem történt. Az Orosházi Rendőrkapitányság a sofőr ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Mezőhegyesen, 2021. július 20-án 23 óra 30 perc körül egy férfi kővel megdobta, betörte volt élettársa lakásának egyik ablakát. A garázdaság vétség elkövetésével gyanúsítható férfit a rendőrök előállították és kihallgatták – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum