Kormánypárti képviselők szabotálták a Nemzetbiztonsági bizottságot, belső vizsgálattal kutatnak a Pegasus után

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának hétfői, zárt ülése, így többek között Pintér Sándor belügyminiszter is hiába tett eleget a meghívásnak. A bizottságot azért hívták össze, hogy kivizsgálják, a magyar kormány valóban szert tett-e a Pegasus nevű izraeli kémszoftverre, és ha igen, kik ellen, milyen célból használták fel.

Stummer János elmondta: a határozatképtelenség megállapítása után nyolcszemközti beszélgetést folytattak a belügyminiszterrel, tehát a három ellenzéki képviselő külön tárgyalt vele.

A jobbikos bizottsági elnök bejelentette: a parlament őszi ülésszakának első napján 8 órára összehívja a bizottság ülését, amelyen meghallgatják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éves beszámolóját, és ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznek a kémszoftver ügyében.

Stummer János az Alfahír külön megkeresésére azt mondta,

a kormánypárti képviselők távolmaradását nyílt beismerésnek tekintik, és belső vizsgálatot indítanak.

A Nemzetbiztonsági bizottság elnöke lapunknak arról beszélt, a kormánypártok az elmúlt egy hétben vagy ellentmondásosan próbálták bizonygatni, hogy „nincs is ügy”, csupán egyszerű hangulatkeltés zajlik ellenük, vagy pedig minden politikai eszközt megragadtak azért, hogy a felelősségre vonást elkerüljék.

A bizottság ülésére a négy kormánypárti tag,

  • Halász János,
  • Hubay György,
  • Lezsák Sándor,
  • Móring József Attila

nem ment el, ezzel a testület határozatképtelen maradt.

Tették mindezt úgy, hogy egyébként Stummer hívásának eleget tett Pintér Sándor belügyminiszter, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat képviselője is, továbbá megjelent Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, akinek egykori államtitkárát, Aszódi Attilát is megfigyelhették a Pegasussal. A bizottság szabotálása miatt őket a testület nem tudta meghallgatni.

Stummer János közölte: a bizottság ellenzéki képviselőivel úgy határoztak, belső vizsgálatot indítanak a Nemzetbiztonsági bizottságban, melynek során a jelenlegi, valamint az előző ciklus iratanyagai között arra utaló jeleket fognak keresni, hogy a magyar állam beszerezte a Pegasus nevű kémszoftvert. Amennyiben erre jelet találnak, úgy a vizsgálat azt fogja célozni, hogy a programot pontosan ki használta, mikor, kivel szemben, és milyen engedéllyel.

A Pegasus nevű kémszoftverrel az eddigi információk szerint mintegy 300 magyarországi célpontot figyelhettek meg, köztük tényfeltáró újságírókat, médiatulajdonos üzletembereket, ellenzéki politikusokat, ügyvédeket, és adott esetben saját embereiket is. A program észrevétlenül települhet a célszemély okostelefonjára, majd annak valamennyi tartalmához hozzáfér, legyenek azok üzenetek, GPS-adatok vagy fényképek.

Alfahír nyomán