Közösségi oldalak

Hírek

Kilép az MSZP-ből és új pártot alapít Mesterházy Attila

Kilép az MSZP-ből és új szociáldemokrata pártot alapít Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke. A politikus ezt Facebook-oldalán közölte kedden. A szocialista párt közleményben reagált: tudomásul veszik Mesterházy Attila távozását.

Mesterházy Attila döntését azzal indokolta, hogy már évek óta tévesnek tartja az MSZP vezetésének stratégiáját, és ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni. Véleménye szerint az MSZP már csak árnyéka önmagának, elvesztette országos politikai befolyását, társadalmi támogatását, és nincs törekvés sem ennek visszaszerzésére.
A volt pártelnök közölte, hosszas mérlegelés után úgy döntött, új utat keres, aktív emberként tenni akar a hazájáért, a baloldalért.

Hozzátette: Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével közösen, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak, Szocialisták és Demokraták néven. A politikus szerint a DK egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat pedig végképp nem. Az új párt világos célja, hogy új szavazókat nyerjen meg egy balközép politikán alapuló kormányváltás érdekében – közölte. Mesterházy Attila posztját azzal zárta, hogy 23 éve lépett be az MSZP-be, volt egyszerű párttag, frakcióvezető, pártelnök és miniszterelnök-jelölt is. Csak a párttagsága változik, nem az elvei – fogalmazott. Az MSZP kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tudomásul veszik Mesterházy Attila távozását a pártból.

Közölték, folytatják a szociáldemokrata politikát a szabad, demokratikus és igazságos Magyarországért; folytatják a küzdelmet az emberek érdekében, mert eszméik, a baloldaliság, a szolidaritás, az igazságosság mind-mind azért van, hogy az embereknek jobb legyen. Dolgozunk tovább a megélhetési válság leküzdéséért, a reálbérnövekedésért, hogy a jelenlegi kormány hibás gazdaságpolitikájának következményeit ellensúlyozzuk – írták.

MTI

Kilenc ponttal zárta a szezont a Nyíregyháza a kupadöntős ellen

A Nyíregyháza hazai környezetben 2-1-re legyőzte a kupadöntős Zalaegerszeget a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának szombati játéknapján. Ugyan a Nyíregyháza

Visszavette a vezetést az Arsenal

Az Arsenal 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Newcastle-t szombaton este az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, és visszavette a vezetést a

Két védőgóllal győzött és megelőzte az Újpestet a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia két védője fejesgóljával 2-0-ra legyőzte a vendég Újpestet szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában, ezzel a

A Kisvárda kikapott otthon a búcsúzó Diósgyőrtől

A Kisvárda 2-1-re kikapott otthon a biztosan búcsúzó Diósgyőrtől szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában. Nem sok említésre méltó

 

YouTube csatorna

Archívum