Közösségi oldalak

Hírek

Kifosztás gyanúsítottja bilincsben

Arany ékszereket vitt el a gyanú szerint egy férfi egy rosszul lett idős nőtől Gyulán. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

 

Kórházból hazatérő idős nő tett bejelentést a Gyulai Rendőrkapitányságra 2021. szeptember 2-án arról, hogy az otthonában egy szekrényből eltűntek az ékszerei. Azért volt kórházban, mert 2021. augusztus 21-én rosszul lett. Egy férfi éppen ott volt nála, felújítási munkálatokat végzett a házán, de amikor a nő lepihent, a munkás elment. A bejelentés után a rendőrök aprólékos szemlét tartottak a házban, majd információkat gyűjtöttek és kiderítették, hogy az ékszereket az a férfi, aki az idős asszonynál dolgozott, pénzzé tette egy zálogházban.

A 38 éves gyulai K. Attilát a Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2021. november 2-án reggel otthonában elfogták, őrizetbe vették és vizsgálják, hogy ezen a kifosztáson kívül gyanúsítható-e más bűncselekmények elkövetésével – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum