Közösségi oldalak

Hírek

Határrendészek országos versenye Orosházán

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Szegedről érkezett csapata nyerte meg a IX. Országos Határrendészeti Járőrversenyt. Második helyen a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság hármasa végzett, a harmadik helyezetteknek járó érmeket és kupákat pedig a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök vihették haza.

Tizennyolc csapat versengett az elsőségért 2021. október 6-án és 7-én Orosházán, a IX. Országos Határrendészeti Járőrversenyen. A Készenléti Rendőrség négy csapattal, két szegedi, egy budapesti és egy orosházi egységgel képviseltette magát. Mellettük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, a Körmendi Rendvédelmi Technikum, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Főosztályának versenyzői is részt vettek a megmérettetésen.

A megyei rendőr-főkapitányságok közül tíz küldött csapatot, így Nógrád, Hajdú-Bihar, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Komárom-Esztergom, Csongrád-Csanád, Somogy, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyéből érkeztek rendőrök az országos szakmai programra.

A rendezvény megnyitóján dr. Varga K. Attila r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője üdvözölte a versenyzőket és kiemelte, hogy mennyire fontos feladatot látnak el azok, akik Magyarország határait védik, a határforgalmat ellenőrzik. Szólt arról is, hogy milyen széles körű felkészültséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a szolgálatukat eredményesen el tudják látni. Ez utóbbiról többféle módon is számot adtak a versenyzők.

Először tesztlapot kellett kitölteniük, amelyben szinte valamennyi szolgálati feladat ellátásához kapcsolódó ismeretanyagra vonatkozó kérdés szerepelt. Ezután kilenc gyakorlati állomás következett. A határrendészek többek között vezetéstechnikai gyakorlatot hajtottak végre, okmányokat vizsgáltak, a szakrendszerek segítségével embereket, járműveket, okmányokat ellenőriztek, elsősegélynyújtásban mérték össze tudásukat, mobil hőkamerával dolgoztak, célokra lőttek, intézkedés-taktikai feladatot oldottak meg és gépjármű-ellenőrzést végeztek. A sokrétű tudást igénylő feladatokat valamennyi csapat jól teljesítette.

Az ünnepélyes díjátadón dr. Balázs László r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Főosztályának vezetője minden csapatnak elismerését fejezte ki a versenyen nyújtott teljesítményükért és a hétköznapokban a szolgálatuk során tanúsított helytállásukért. Az összesített pontszámok és időeredmények alapján az országos versenyt a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémia, Járőrképző Tagozat, Szeged csapata nyerte.

Második lett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság hármasa, a harmadik helyen pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei végeztek. A Készenléti Rendőrség legeredményesebb csapatának odaítélt különdíjat a XXV. Határvadász Bevetési Osztály Szeged I. csapata nyerte. A váratlan helyzetekre történő reagálásban ezen a megmérettetésen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hármasa nyújtotta a legjobb teljesítményt, ezért ők is különdíjban részesültek.

Képgaléria – Fotó: police.hu

Nincs galéria kiválasztott, illetve a galériát törölték.

A Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót

A Diósgyőri VTK 2-1-es vereséget szenvedett otthon a Nyíregyháza Spartacus csapatától a labdarúgó OTP Bank

La Liga – Bellinghamet kiállították, pontokat veszített a Real Madrid

A Real Madrid gyorsan vezetést szerzett, de emberhátrányban nem tudta megőrizni előnyét és 1-1-es döntetlent

Premier League – Győzött a Bournemouth, négyet kapott a Newcastle

A sereghajtó Southampton vendégeként 3-1-re nyert a Bournemouth az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A címvédő

Kiszakadt a gólzsák Kecskeméten!

A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!