Közösségi oldalak

Hírek

Hatalmas volt tömeg a Magyar Péter által meghirdetett demonstráción

Hatalmas volt tömeg a Magyar Péter által meghirdetett demonstráción

Magyar Péter meghirdette a következő tüntetés időpontját és megfogalmazta, mit tenne, amennyiben kormányra kerülne.

 

Nagy tömeg gyűlt össze a Magyar Péter által rendezett tüntetésen. A résztvevők között a korábban már Magyar Péter mellé álló Nagy Ervinen kívül megjelent Bálint András színművész, Szigetszentmiklós polgármestere, Tarr Zoltán református lelkész, Rost Andrea operaénekes is. Az rendezvény egyik hangsúlyos eseménye volt, hogy a református lelkész Balog Zoltán nevében is bocsánatot kért a kegyelmi ügy kapcsán, Magyar Péter pedig gyakorlatilag választási beszédként foglalta össze, mihez kezdene, ha kormányra kerülne.

Beszédében olyan tervek hangzottak el, mint esélyegyenlőségi minisztérium létrehozása, a KLIK beszüntetése, az európai ügyészséghez való csatlakozás, illetve a magyar vidék és a kkv-k támogatása. Polt Péternek a helyszínről több kérdést is feltett, többek közt azt, hogy valóban belenyúltak-e a Schadl-Völner ügy aktáiba, mikor tervezik az ügyben meghallgatni az érintett minisztereket és a kormányfőt, továbbá miről kérdezte az ügyészség a volt igazságügyi minisztert.

A következő tüntetés időpontját anyák napjára hirdette meg.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum