Közösségi oldalak

Hírek

Hamarosan 5-6 méterrel is nőhet a Tisza vízszintje

A Tisza folyó Tiszafüred-Tiszaörvény közelében Fotó: Erdős Csaba

A hazai folyók és tavak vízállása továbbra is alacsony, illetve igen alacsony, viszont ebben a következő napokban változás látszik. Jelentős mennyiségű csapadék körvonalazódik mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtőjében, így mindkét folyón árhullám indulhat el – írja az Időkép.

Akár 5-6 méterrel is megemelheti a Tisza vízszintjét a felső szakaszokon a következő napokban érkező csapadék.

A hazai folyók és tavak vízállása továbbra is alacsony, illetve igen alacsony, viszont ebben a következő napokban változás látszik. Jelentős mennyiségű csapadék körvonalazódik mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtőjében, így mindkét folyón árhullám indulhat el.

Jelentősebb áradás az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a Tiszán várható, a folyó felső szakaszán, Vásárosnaménynál és Záhonynál 5-6 méterrel is emelkedhet a vízszint.

Egyelőre árvízvédelmi készültségre azonban nem lesz szükség, az aszályos nyári időszakban uyanis jelentősen megcsappant a víz a Tiszában. Szolnoknál például július eleje óta az ezt megelőző legalacsonyabb vízállás alatti vízszint jellemző, sorra dőltek a negatív rekordok. Viszont az előrejelzés alapján itt is végre esély van a vízszint normalizálódására.

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!