Közösségi oldalak

Hírek

Fidesz: a baloldal a pedagógusokkal fizettetné meg a háború árát!

A Fidesz úgy látja, az LMP a jelek szerint elfelejtette, hogy a szövetségesei voltak azok, akik több száz iskolát zártak be és több tízezer tanárt tettek az utcára.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben azt írták: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok elvettek egyhavi fizetést a pedagógusoktól, „állandó létbizonytalanságban tartották őket, erkölcsi és anyagi megbecsülésüket a nullával tették egyenlővé”. A Fidesz-KDNP viszont 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét és elkötelezett a pedagógusbéremelés folytatása mellett – tették hozzá.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a dolgozó emberekkel, a munkavállalókkal alkarja megfizettetni a válság árát, és az oktatást akarja feláldozni a válságkezelés oltárán.

A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta: a pedagógusok biztosan fognak kapni három egymást követő évben 10 százalékos béremelést. Viszont, ha a baloldalon múlna, „már a pedagógusoknak is négyszeres lenne az áremelkedés”, nem védené őket semmilyen árstop és rezsicsökkentés, mert azokat a baloldal eltörölné – áll a közleményben.

MTI

Kínai Nagydíj – Piastrié a pole pozíció Sanghajban

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így

Kínai Nagydíj – Hamilton nyerte a sanghaji sprintfutamot

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kínai

Élőben közvetítjük a Karcagi SE–Sényő FC mérkőzést

Felhívjuk a labdarúgó kedvelő olvasók, illetve az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025.03.22.-én szombat, 14:00 -kor

Kínai Nagydíj – Hamilton rajtol az élről a sprintfutamon

Meglepetésre Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját,

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!