Közösségi oldalak

Hírek

Érezte a füstölt hús illatát, ezért tört be egy füstölőbe egy férfi Mezőhegyesen

Öt sonkát és szalonnát lopott, de lebukott, a rendőrök elfogták. Ellene és segítője ellen is büntetőeljárás indult. Az ügy iratai az ügyészségre kerültek.

Betörtek egy ház füstölőjébe 2022. március 20-ára virradó éjjel Mezőhegyesen. Az épület be volt zárva, a tettes azonban leverte az ajtóról a lakatot és öt sonkát, valamint egy oldal szalonnát vitt el onnan. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei kiderítették, hogy a bűncselekményt egy battonyai, de akkor éppen Mezőhegyesen lakó férfi követhette el. A 28 éves férfi kihallgatásán elismerte a lopást.

Elmondta, hogy korábban többször elment a ház előtt és érezte a füstölt hús illatát. Gondolta, ellopja a házi hústermékeket és eladja azokat, hogy pénzhez jusson. Zsákot vitt, abba pakolta bele a sonkákat és a szalonnát, de a több mint 50 kilós zsákot nem bírta elvinni hazáig. Félúton letette és egy ismerősét kérte meg, hogy segítsen neki hazavinni. Ezután ketten becsomagolták a húsokat, a 28 éves férfi pedig elrejtette azokat.

A rendőrök azonban felderítették a bűncselekményt, először a segítőt keresték és vonták kérdőre, majd az időközben Battonyára visszaköltöző férfit számoltatták el. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkettőjük ellen büntetőeljárást indított. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. május 30-án továbbították az ügyészségnek. A sonkákat a tulajdonos visszakapta – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum