Közösségi oldalak

Hírek

Elakadt autóban kapcsoltak le Kevermesnél egy embercsempészt és egy határsértőt

Békés megyében, Kevermes külterületén ellenőriztek a rendőrök egy holland férfit, akinek a közelben elakadt az autója. A járműben ült egy török nő, aki nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A rendőrség embercsempészés gyanúja miatt őrizetbe vette a férfit.

Békés megyében, Kevermes külterületén 2022. december 25-én 19 óra 15 perc körül ellenőriztek egy holland férfit, aki elmondta, hogy a közelben van a személygépkocsija is, amely elakadt a sárban. A holland honosságú járműben egy török nő ült. Nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az autó vezetőjét embercsempészés bűntett gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A török nőt pedig átadták a román hatóság munkatársainak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum