Közösségi oldalak

Hírek

Csak az arra érdemesek mehettek be Kövér orosházi roadshow-jára

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró fórum orosházi rendezvényén 2022. november 5-én. MTI fotó: Lehoczky Péter

Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban tartott fórumot szombaton délután az Országgyűlés elnöke. Erdős Norbertnek, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjének a vendégeként érkezett a városba, ahol Kövér László, a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat egyik Békés megyei állomásán azt mondta, Európa a gazdasági háborúba önként vonta bele magát.

 

Sebők Éva, a Momentum parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet arra, hogy a házelnök, a kormányfőhöz hasonlóan, bujkál az emberektől, bujkál a valós kérdések és az igazság elől.

Sebők néhány nappal ezelőtt az alábbiakról számolt be arról, hogy visszavonták munkatársának regisztrációját Kövér László előadására. „A szombati lakossági fórumon eredetileg a részvételhez csupán telefonos regisztráció volt szükséges. Miután azonban a munkatársam regisztrált az eseményre, fél órával később elutasította a Fidesz orosházi szervezete, arra hivatkozva, hogy közben úgy döntöttek, az eseményen csak Fidesz-tagok vehetnek részt.”
Így azoknak, akik nem a Fidesz-buborékban élnek, esélyük sem lehet megkérdezni például azt, hogy mit terveznek tenni a megélhetési válság ellen, vagy épp mikor lesz tüzifája a békésieknek.

A képviselő ezért alternatív módszert választott a fenti, valós problémák napirenden tartására: a fórum bejárata elé felfestették azt a kérdést, hogy Mikor lesz tüzifa?. Sebők posztja alá kommentben töltött fel egy videón, melyen látszik és hallatszik, hogy Kövér, óriási füttykoncert közepette a feliratok mellett, valószínűleg azokat elolvasva lépett be az épületbe.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum