Közösségi oldalak

Hírek

Békésszentandrás külterületén találták meg a Makón ellopott autót

Autószerelő-telephelyről vittek el egy járművet Makón, amíg az javításra várt. A Csongrád-Csanád és a Békés megyei rendőrök pár óra leforgása alatt megtalálták az ellopott gépkocsit.


Egy makói nő tett feljelentést a rendőrségen augusztus 27-én, miszerint szerelője reggel hűlt helyét találta javítandó kocsijának, amit a műhely udvarán hagyott. A beszerzett kamerafelvételen látható, ahogy ismeretlenek hajtottak el vele. Váratlan egybeesés, hogy a tulajdonos gépjármű-ügyintézőként dolgozik, ezért rögtön gondoskodott a forgalomból való kivonásról. Nyomozóink sem tétlenkedtek, körözést adtak ki a Renault Clióra, amit pár órával később a szarvasi járőrök Békésszentandrás külterületén ellenőriztek. Az összehangolt munkának köszönhetően a lefoglalt személyautó másnap visszakerült jogos tulajdonosához.

A Makói Rendőrkapitányság munkatársai ez idáig egy 33 és egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vásárlónak adták el a járművet. Mindketten beismerték tettüket. A történet azonban itt nem ért véget, mivel a nyomozók egy BMW-re lettek figyelmesek az egyiküknél tartott kutatás során, amelyről kiderült, hogy egy ellopott rendszámot szereltek fel rá. A páros ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és lopás vétsége miatt indult eljárás – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum