Közösségi oldalak

Hírek

Az OLAF-hoz fordul a Momentum a közpénzből felújított kastélyok ellopása miatt

Mint ismert, a Fidesz azt tervezi, hogy 12 közpénzből felújított kastélyt privatizál és juttat a pártelit kezébe. Ezt a Momentum már hónapok óta próbálja megakadályozni, most Bedő Dávid, a párt országgyűlési képviselője és Stummer János, a Momentum politikusa sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az OLAF-hoz fordulnak az ügy miatt.

„Itt állunk az Építési Minisztérium előtt, ahol hónapok óta íródik az a törvénytervezet, amelyet ha elfogad a fideszes kétharmad, akkor lehetőségük nyílik arra, hogy az oligarcháik ingyen és bérmentve jussanak hozzá közpénzből felújított kastélyokhoz”

– kezdte a sajtótájékoztatót Stummer János és hozzátette, hogy a Momentum kastélymentő programjának köszönhetően rengeteg helyi civil, lakos, polgármester és önkormányzati képviselő is kiállt a törvénytervezet ellen.

Bedő Dávid elmondta, hogy számtalan településen jártak a kastélyok miatt, beszéltek helyi lakosokkal, aláírásgyűjtésbe kezdtek és tüntetéseket szerveztek és mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak.

„A legfelháborítóbb az egészben, hogy az állam ezeket a kastélyokat nem eladja, hanem ingyen odaadja az oligarcháknak. A Momentumnak meggyőződése, hogy minden eszközzel harcolni kell az ilyenfajta korrupció és lopás ellen”

– emelte ki Bedő.

Az országgyűlési képviselő a sajtótájékoztató végén bejelentette, hogy az OLAF-hoz fordulnak a törvénytervezet miatt, mivel ezeknek a kastélyoknak a felújítása nem csak magyar közpénzből, hanem EU-s forrásból is történt.

„Erre a 12 kastélyra 40 milliárd forintot költöttek, jelentős EU-s pénzek segítségével. Mivel az ilyen uniós támogatási szerződésekben benne van, hogy azt utána nem lehet magánkézbe adni, ezért azt kérjük az OLAF-tól, hogy vizsgálják ki a tervezetet és segítsenek megakadályozni ezt a rablóprivatizációt”

– zárta Bedő.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

 

YouTube csatorna

Archívum