Közösségi oldalak

Hírek

Adómentességet és könnyebb életkezdést szeretne a Jobbik a fiatal családosoknak

Adómentességet és könnyebb életkezdést szeretne a Jobbik a fiatal családosoknak

“A Jobbik korábban minden 29 év alatti magyar adómentességét követelte, ehhez képest részeredmény, hogy ez megvalósult a 25 alattiak tekintetében, 30 alatt pedig gyermekvállalás esetén, mindez ugyanakkor messze nem elégséges”

– írta pénteki sajtóközleményében a konzervatív ellenzéki párt. Felidézték:

“A kormány, bár lépésekben, de elkezdte bevezetni, amit javasoltunk, arról azonban megfeledkezett, hogy a fiatalok önálló életkezdése a mai árak, rezsi-, albérleti és ingatlanköltségek mellett sokszor egyenesen lehetetlen. Éppen ezért fatális hiba kizárólag abban gondolkodni, hogy adókedvezménnyel könnyítsenek azok helyzetén, akiknek a legtöbbet az állandó bizonytalanság, a kiszámíthatatlan adórendszer és az országban folyó hazugságkampányok állandó negatív hangulata árt, és akik a kedvezményből kifolyólag sem vihetnek haza nagyságrendekkel magasabb fizetést – a reálbérek általános növekedése újra és újra elmarad. Pedig utóbbira mind a verseny-, mind az állami szféra esetében lenne lehetőség!”

“A Jobbik mint konzervatív és a családokat támogató közösség az adókedvezmény mellett halaszthatatlannak tart egy általános bérfejlesztési programot, emellett kidolgozott lakhatási programját is letette az asztalra, az áfát pedig azért nullázná le az alapélelmiszerek, a gyermeknevelési cikkek és a rezsiszámlák terén, hogy éppen az érintett családok számára nyújtson kézzelfogható segítséget!”

– hangsúlyozták végül a párt közleményében.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

 

YouTube csatorna

Archívum