Közösségi oldalak

Hírek

A Kecskemét nyerte a lilák csatáját

Lukács Dániel nem ebből a szituációból szerezte a gólját, itt Winter és Bora menteni tudott előle. Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe

A hétközi 4–1-es hazai siker után hasonló arányban veszítette el a vasárnapi kecskeméti bajnokiját a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. Aki nem látta a bajnokság 32. fordulója keretében megvívott lila-fehér derbit, az könnyen legyint az eredmény láttán, pedig a viharsarkiak az utolsó percekig valós pontszerzési esélyük volt.

13 perc: Lukács Dániel. indította be a jobb oldalon Bunát, aki a felsőlécet találta el, de a kipattanót Szuhodovszki Soma befejelte közelről, 1–0.
67. perc: Lukács Raymond ugratta ki Máris Dominikot, aki a tizenhatos vonaláról a jobb alsóba sarokba lőtt, 1–1.
70. perc: Grünwald balról adott középre, Tóth Barna öt méterről fejelt a kapu jobb oldalába, 2–1.
90. perc: Katona tette középre Lukács Dánielnek a labdát, aki egy csel után közelről kilőtte a jobb felső sarkot, 3–1.
93. perc: A kegyelemdöfést Szalai Gábor adta meg a csabaiaknak, aki egy szöglet után közelről kotorta be a labdát a hálóba, 4–1.

Mozgalmasan indult a meccs, a csabai kapu előtt Lukács Dániel hagyott ki ígéretes lehetőséget, a másik oldalon Bor lökete okozott aggodalmat. A gól sem sokat váratott magára, amelyet a hazaiak jegyeztek egy látványos átlövést követően. Előnye birtokában visszább állt a KTE és próbált kontrákkal operálni. A csabaiak támadtak valamivel többet, de komoly veszélyt csak a félidő utolsó harmadában jelentettek Varga kapujára. A 35. percben közel jártak az egyenlítéshez, de a balról elvégzett szöglet Farkas fején megcsúszva centikkel suhant el a kapu előtt. A hazaiak több meleg pillanatot átéltek, de a szerencse is rendre velük volt.

A második félidőben is férfias, ugyanakkor sportszerű küzdelem folyt. Mindkét csapatnak akadtak jobb periódusai, némileg mégis váratlanul jött az Előre egyenlítése, mert a meccs pillanatnyi képében nem volt benne. Mint ahogyan a hazaiak gyors válasza sem! A 76. percben Pantovicsot szerelték tizenegyes gyanús szituációban de a játékvezető a büntetőterületen kívülről ítélt szabadrúgást. Nyomott az Előre becsülettel az utolsó bő negyedórában, de a térfelét jól megszálló és a játékot tördelő Kecskemét feltörése nehézséget okozott. A hazaiaknak viszont a végén egyetlen csabai kihagyás is elegendő volt, hogy bebiztosítsák a sikerüket, pedig ez a gól nem volt benne a meccsben. A hosszabbításban esett negyedik meg végképp nem, de az már az előző hozadéka volt.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

Kecskeméti TE–Békéscsaba 1912 Előre 4–1 (1–0)
Kecskemét, 1050 néző
Vezette: Móri Tamás (Bede Tamás, Nagy Viktor).
Gólszerző: Szuhodovszki (13.), Tóth B. (70.), Lukács D. (90.), Szalai G. (92.), ill. Máris (67.).
Sárga lap: Nagy K. (86.), ill. Pantovics (76.),

Kecskemét: Varga B. – Buna (Tóth D., 72.), Szabó A., Rjasko, Lipcsei (Tóth B., 46.), Hadaró (Grünwald, 66.) – Nagy K., Vágó, Szalai G. – Szuhodovszki (Katona, 66.), Lukács D. (Gál, 92.). Vezetőedző: Szabó István

Békéscsaba: Winter – Puskás (Horváth P., 63.), Farkas M., Fazekas, Bora, Bor (Mikló, 79.) – Máris, Váradi (Szabó P., 63.), Király (Sipos, 72.), Pantovics – Lukács (Tóth D., 72.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum