Közösségi oldalak

Hírek

11 éves lányát zaklatta szexuálisan az orosházi pedofil

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség a büntetések helybenhagyását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki a kapcsolattartások során a lányát, annak 11 éves korától, rendszeresen szexuálisan zaklatta.

Az ügyben a Békés Megyei Főügyészség vádirata alapján elsőfokú bíróságként a Gyulai Törvényszék járt el. A nem jogerős ítélet szerint az 55 éves férfi 2019. vége felé kezdett az akkor 11 éves lánya iránt nemi vágyat érezni. Ettől kezdve közel két éven keresztül a kapcsolattartás céljából az orosházi otthonába érkező kislányával rendszeresen szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett. A férfi ezen alkalmak során a meztelen kislányáról a nemi vágy felkeltésére irányuló fényképeket is készített, melyek közül többet más személyek részére internetes alkalmazások használatával elküldött. A férfi telefonján 71 db olyan gyermekpornográf tartalmú további felvétel volt, amelyek más gyermekeket ábrázoltak. Ezek között volt több olyan videófelvétel és fénykép is, amelyen 12 év alatti gyermekek voltak az erőszakos jellegű szexuális cselekmények elszenvedői.

A Gyulai Törvényszék a férfit szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntette miatt 14 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolc év alatti gyermekekkel foglalkozna, továbbá a szülői felügyeleti jogát is megszüntette.

Az elsőfokú ítélet ellen vádlott és védője fellebbezett felmentés és enyhítés érdekében.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a törvényszék a férfi bűnösségét helyesen állapította meg. A bűncselekmény elkövetésének körülményeire illetve a büntetés kiszabása során értékelhető körülményekre tekintettel a férfival szemben kiszabott büntetés szükséges és arányos, ezért annak lényeges enyhítése nem indokolt. Mindezek alapján az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Bevezető képünk illusztráció!

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum