Közösségi oldalak

Gazdaság

Zsigó Róbert: az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak

Zsigó Róbert a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára

A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.

 

Az oldalon megosztott, a kabinet honlapján megjelent közleményben Zsigó Róbert kifejtette, a kormány tizenkét éve családbarát kormányzást folytat, amelynek kiemelt eleme az idősek támogatása, megbecsülése, anyagi jólétük garantálása, ezt szolgálják az elmúlt napok kormányzati döntései is. Hangsúlyozta: a nyugellátások és a nyugdíjszerű ellátások vásárlóértékének megőrzése érdekében idén július 1-jétől, januárig visszamenőlegesen, további 3,9 százalékkal emelkedik az ellátások összege. Az idősek anyagi biztonságát erősíti az élelmiszerárstop és a benzinárstop fenntartása is – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány – az emelkedő inflációra tekintettel – idén januárban az idei költségvetéséről szóló törvényben meghatározott 3 százaléknál nagyobb mértékben, 5 százalékkal emelte a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat. Mivel a háború és az európai energiaválság miatt az infláció már az első negyedévében ennél magasabb mértéket mutat, a kormány a nyugdíjak és egyéb ellátások júliusi kiegészítő emeléséről döntött, így a januári 5 százalékos nyugdíjemelésen felül további 3,9 százalékos kiegészítő emelésre számíthatnak az érintettek – fejtette ki Zsigó Róbert.

Közölte, az intézkedés több mint 2,4 millió nyugdíjast és nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint. A kiegészítő emelés 2022 júliusától januárig visszamenőlegesen történik, így júliusban – az emelt összegű júliusi ellátáson felül – az első hat hónapra járó különbözetet egy összegben kapják meg a nyugdíjasok illetve más ellátásban részesülők – olvasható az államtitkár közleményében. Zsigó Róbert aláhúzta, ugyanilyen mértékben, 3,9 százalékkal megtörténik a 13. havi nyugdíj vagy ellátás korrekciója is.

A családokért felelős államtitkár kiemelte, a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta már több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan pedig 59 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a júliusi korrekcióval. Ezen felül a nyugdíjasok az elmúlt öt évben közel 900 milliárd forint extra kifizetést is kaptak Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány nyugdíjprémium és 13. havi nyugdíj vagy ellátás formájában – fejtette ki.

Zsigó Róbert közölte, emellett a rezsicsökkentés, az árstopok szintén jelentős segítséget jelentenek a nyugdíjasoknak. A kormány képviselőjének tájékoztatása szerint az elmúlt 12 év kormányzati politikája bizonyítja, hogy

“betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket, megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány elvett tőlük”.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum