Közösségi oldalak

Gazdaság

Varga Mihály: hárommilliárd forintot spóroltak az állami hivatalok

Eredményes a takarékos működés: több mint 3 milliárd forintot spóroltak az állami hivatalok a gáz- és villamosenergia-fogyasztás csökkentésével – jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kormány magán kezdte a spórolást a szankciós energiaválságban: tavaly szeptember óta közel 50 százalékkal csökkent az állami hivatalok földgázfogyasztása az egy évvel korábbihoz képest – jelentette be a pénzügyminiszter.
Az adatok a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett több mint 100 ingatlanra vonatkoznak.

“Folytatjuk a takarékos gazdálkodást!”

– zárta bejegyzését Varga Mihály.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum