Közösségi oldalak

Gazdaság

Tovább drágulhat a sertéshús

Robbanásszerűen nőtt a sertés ára az elmúlt 6-8 hétben, 60 százalékos drágulás történt a német jegyzésben, ami nagy súllyal bír a hazai árak meghatározásában

– erről beszélt a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke. Kifejtette, a hasított félsertés kilónkénti ára 1,95 euró volt legutóbb, ez pedig az

élősertéseknél Magyarországon is 600 forint körüli árat hoz magával, ami szintén 60 százalék körüli árnövekedés.

Ez a sertéstartóknak fellélegzést hozhat, hiszen a takarmányár, az energia-, a munkaerő- és minden egyéb költség is emelkedett. Éder szerint sertéspiaci berkekben az a nézet, hogy ez az ár egy átlagos hizlalónál már némi jövedelmet is tartalmaz. A sertésárrobbanás olyan helyzetben érte a vágóhidakat és a készítménygyártókat, amikor minden költségük növekedett: az energiát duplán vagy többszörösen kell fizetniük, miközben az ellátási láncokban súlyos problémák alakultak ki.

Főleg azért, mert egy sor csomagoló- és adalékanyagról derült ki, hogy közvetve vagy közvetlenül, részben vagy egészben a háborút megsínylő Ukrajnából vagy Oroszországból származik. A Hússzövetség elnöke hangsúlyozta, ezen termékekre “most nem következő havi árajánlatokat kapnak a cégek, hanem napi szintűeket, és másnapra már nem biztos, hogy él az ajánlat, mert egyszerűen nem lesz áru”.

Éder Tamás összességében biztosra veszi, hogy minden egyes vágóhíd – nemcsak Magyarországon, hanem Európában is – már hét-nyolc hete veszteséget kénytelen elkönyvelni. A húsipari cégek ezért arra kérték kereskedelmi partnereiket, hogy az áremelési próbálkozásokat most ne a hagyományos eljárásaikkal kezeljék, vagyis ne hónapokig tartson a folyamat. A magyar húsipari szereplők nagy többségének ugyanis nincs olyan tartaléka, amivel többhetes vagy több hónapos veszteségeket kezelni tudnának – mutatott rá.

A szakértő úgy látja, a kereskedőknek ezt nyilván tovább kell hárítaniuk a fogyasztókra, emiatt a húsiparosok arra számítanak, hogy az emelkedő áraknak lesz a fogyasztást visszafogó hatásuk is. Éder szerint azonban ez még mindig kisebb kár annál, ha heteken-hónapokon keresztül tetemes veszteséggel kell továbbadniuk az árut a partnereknek.

A Hússzövetség vezetője többek közt a különféle takarmányok drágulása nyomán már januárban is előrevetítette, hogy az önköltség növekedésének “előbb-utóbb meg kell jelennie az élősertés árában is”, hiszen a tenyésztők már egy éve veszteségesen dolgoznak.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum