Közösségi oldalak

Gazdaság

Orbán úgy magyarázta meg a forintgyengülést, hogy össze-vissza hazudgált

Idén, főleg az utóbbi két-három hónapban a közép-európai devizák közül a forint nyújtotta a legpocsékabb teljesítményt, tegnap a dollárral, ma az euróval szemben esett kétéves mélypontra (a dollár ára átlépte a 400 forintot is szerdán, az euró a cikk megírásáig 416,3 forinton tetőzött), de néhány hete történelmi mélyponton volt a złotyval szemben is.

„Az lehetetlen, hogy egyik héten a magyar gazdaság értéke 390 forintos eurót indokol, egy héttel később pedig 410-est. (…) Ez a mozgás azt mutatja, hogy nem a gazdaság teljesítő­képessége változik, hanem a forintspekuláció­val szerezhető pénz mennyisége. Azért rángatják a forintot, mert a forint értékének mozgatásával pénzt lehet keresni.”

Nos, mit is mond a miniszterelnök, azon túl, hogy Soros?

  • Egyrészt azt, hogy a devizapiaci kereskedők („spekulánsok”) pénzt akarnak keresni,
  • másrészt azt, hogy a forint egy héten belül 20 forintos, 5 százalékos árfolyamváltozást is tud produkálni ide-oda („rángatják a forintot”).

Ha a devizapiaci kereskedők („spekulánsok”) pénzt akarnak keresni, azzal semmi baj nincs. Az üzlet világában mindenki pénzt akar keresni, ki így, ki úgy, ahogy tud. Ha valaki úgy tud, hogy irodaházakat épít, amiket aztán iszonyatosan túlárazva megvesz tőle a magyar állam – nyilvánvalóan teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy az apósa a miniszterelnök –, akkor úgy. Ha valaki úgy, hogy olcsón vesz egy devizát, amit drágán elad (vagy előre eladja drágán, majd olcsóbban visszaveszi, azaz shortol), akkor úgy.

Az üzlet már csak ilyen, szeretünk olcsón venni, drágán eladni. Ezzel, bár ezt problémának próbálja beállítani Orbán, semmi baj nincs, ha világos, mindenkinek egyenlő viszonyok között történik az üzletelés. (Ami mondjuk az irodaház-tranzakcióról nem feltétlenül mondható el.)

De az orbáni állítással az a nagyobb baj, hogy szó sincs arról, ami a fő érv lenne: hogy itt a forint nem természetes gazdasági folyamatok miatt gyengül, hanem ide-oda rángatják. Ugyanis nem rángatják.

Forrás: 444.hu

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum