Közösségi oldalak

Gazdaság

Módosul az elszámolás a napelemes rendszereknél

Tavaly október és december között 82 százalékkal több napelemes rendszert építettek be, mint 2019 hasonló időszakában. Ezeknek a kiserőműveknek az átlagos teljesítménye is bővült, így kapacitásban még nagyobb volt a növekedés, a 115 százalékot is meghaladta. Ennél gyorsabban utoljára csak 2018 elején izmosodott a piac, de akkor ez még számszerűleg csak negyedannyi napelemes rendszert jelentett, írta a G7.

Elemzők szerint a rohamnak alapvetően két fő oka van: a lakásfelújításhoz kapható, legfeljebb 3 millió forintos, de a felújításnak legfeljebb felét finanszírozó állami támogatás nagyon népszerű, és mivel napelemekre is igénybe lehet venni, sokan ezzel a kedvezményes konstrukcióval szeretnék megvalósítani a beruházásukat.

Ha azonban valaki ezt teszi, akkor csak 2021. június 30-ig tud az áramszolgáltatóval úgynevezett szaldóelszámolással szerződni, ezt követően a szaldó helyére az úgynevezett bruttó elszámolás lép.

A változást sokan azért tartják kedvezőtlennek, mert az eddigi elszámolásban, vagyis a szaldóban a fogyasztónak csak annyit kellett fizetni az áramért, amennyivel egy év alatt a napelemes rendszerének termelésénél többet fogyasztott el. A bruttó elszámolásnál azonban elválik a termelés és a fogyasztás számolása, a szolgáltató megveszi a fogyasztótól a napelem által termelt, de éppen fel nem használt áramot, a fogyasztó pedig megveszi a szolgáltatótól az áramot akkor, amikor a napeleme éppen nem termel.

A szaldóban a szolgáltató és az ügyfél által fizetett ár ugyanakkora, a bruttó elszámolásnál viszont egész biztosan nem lesz ugyanannyi. A pontos szabályozás ugyan még nem ismert, de úgy kalkuláltak: a bruttó elszámolás a szaldóhoz képest körülbelül 30-40 százalékkal kisebb megtakarítást eredményezhet a háztartás áramköltségében.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum