Közösségi oldalak

Gazdaság

Köszönhető az Orbán-kormánynak, már ősszel 600 forint fölé mehet a benzin ára

Köszönhető az Orbán-kormánynak, már ősszel 600 forint fölé mehet a benzin ára

Ismét 600 forint fölé drágulhat az üzemanyagok literje ősszel, januártól pedig 650 forintos átlagár várható a GKI friss előrejelzése szerint – számolt be a hírről az RTL híradója. Azt mondják, nagyot gyengülhet a forint, és literenként 41 forinttal több adót kell fizetniük az autósoknak jövőre.

A benzin literenkénti átagára egyelőre 574, a gázolajé pedig 561 forint – nagyjából 20 százalékkal magasabb, mint egy éve, amikor még árstop vonatkozott az üzemanyagokra. Emelkedik az alapanyagköltség is. A Mol 70-ről 50 százalékra csökkentené az orosz olaj arányát a finomítóiban decemberig – a Fitch Ratings jelentése szerint. Ez kisebb drágulást okoz az Ásványolaj Szövetség szerint. Grád Ottó, a szervezet főtitkára azt mondja: sokkal nagyobb kockázatot jelent maga az árfolyam, illetve azok az adóváltozások, amelyekről már azért lehetett hallani a közelmúltban.

Kedden megszavazta a kormánypárti többség a jövő évi jövedéki adóemelést az Országgyűlésben. Egy hónapja nyújtotta be a tervezetet a kormány, a közös uniós szabályokkal érveltek. Ám a literenként 41 forintos emelés majd kétszerese annak, ami kötelező lenne. Gulyás Gergely szerint viszont így is a minimumszint környékén vagyunk.
A GKI szerint decemberre 10 százalék alá csökkenhet az infláció Magyarországon is, de azt mondják, a jövő év első néhány hónapjában ismét 10 százalék fölé ugorhat majd a várható üzemanyagdrágulás miatt.