Közösségi oldalak

Gazdaság

Ezért nem jár jól, ha albán pékségben vásárol

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában tájékoztatta a hallgatókat. Mint az elnök részletezte, az inkriminált vállalkozások – írja a Magyar Nemzet.

minimális tőkebefektetéssel, bérelt ingatlanokban, bérelt eszközöket és berendezéseket alkalmazva kerülnek lépéselőnybe a magyar cégek kárára.

Septe József hangsúlyozta, hogy az albán pékségek magyarországi jelenléte kedvezőtlen a magyar sütőipari cégekre nézve, és az egyik fő gond az, hogy kevés tésztaféle használatával sokféle termék készül náluk.

Az elnök nem dicsérte az albán pékségek hozzáállását sem a higiéniai és élelmiszeripari szabályokhoz, valamint azt sem, hogy sok közöttük az „eldobós cég”, amelyik adósságokat halmoz fel, és a tulajdonosai egyszerűen otthagyják. Ezután egyből indítanak egy fantomcéget ugyanabban az épületben, de sem az energiaszámlákat, sem az egyéb járulékokat nem fizetik ki – mutatott rá.

Kiemelte, ez nagy kárt okoz a magyar sütőipari vállalkozásoknak. Septe József úgy értesült, hogy a Magyarországon működő körülbelül félezer albán pékség mögött 15-20 tulajdonos található, akik a teljes hálózatot működtetik. A magyar vállalkozóknak viszont saját boltjuk van, amelyeket tisztán tartanak, a dolgozóikat pedig tisztességesen fizetik ki és törvényesen alkalmazzák – világított rá az elnök.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum