Közösségi oldalak

DK: azonnali kormányzati beavatkozás kell a Dunaferrnél

Azonnali kormányzati beavatkozást sürgetett a Dunaferrnél a munkahelyek megmentése érdekében a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője és Dunaújváros DK-s alpolgármestere hétfőn.

Kordás László országgyűlési képviselő – aki Dobrev Klára (DK) árnyékkormányának bér- és munkaügyi minisztere – a párt Facebook-oldalán, a dunaújvárosi vasmű elől közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, „az utolsó órában vagyunk”, ha meg akarják menteni a Dunaferrt, egyebek mellett állami garanciát kell vállalni az alapanyag-beszállítók kifizetésére.

Közölte, a cég kiemelt munkaerőpiaci szerepe miatt indokolt állami kompenzáció biztosítása a növekvő energiaárak miatt. Nem lehet a cég nyakába önteni a kormányzati rezsinövelést – hangoztatta.

Szükségesnek nevezte béralap létrehozását annak érdekében, hogy a munkavállalók fizetése biztosított legyen és mindenki megkapja a teljes bérét. Mezei Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere, a DK elnökségi tagja felidézte, hogy a múlt héten derült ki, a Dunaferr csak részben tudja kifizetni a dolgozóit, szerinte ezen a héten az is kiderülhet, hogy végleg bezár-e a cég.

Ide vezetett az, hogy a vasmű semmilyen kormányzati segítséget nem kapott, pedig az ország egyik legnagyobb ipari vállalatáról van szó, amely 4500 embert foglalkoztat, a beszállítókkal együtt pedig több tízezer ember megélhetését biztosítja – mondta. Az alpolgármester nem kormányzati mulasztásnak, hanem a dunaújvárosiak elárulásának ítélte, hogy idáig fajult a helyzet.

MTI

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal

A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig

Bajnokok Ligája – Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool

A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben

 

YouTube csatorna

Archívum