Közösségi oldalak

Gazdaság

Csütörtöktől pályázhatnak a falusi kisboltok működési költségeik támogatására

Csütörtöktől pályázhatnak a falusi kisboltok működési költségeik támogatására – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.

Gyopáros Alpár közleményében úgy fogalmazott: az orosz-ukrán háború és az arra válaszként adott, elhibázott brüsszeli szankciós politika komoly gazdasági kihívások elé állította az egyébként is tőkeszegény és versenyhátrányban lévő falusi kisboltokat, a kormány ezért úgy döntött, hogy további segítséget nyújt számukra annak érdekében, hogy a Magyarország legkisebb településein élők számára is biztosított legyen a mindennapos élelmiszerellátás.

Tudatták: a működési támogatásra minden üzlettulajdonos pályázhat, aki 2000 fő alatti településen működtet olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek. Üzletenként 1 millió és 3 millió forint közötti az elnyerhető támogatás mértéke, amely egyszeri, egyösszegű, száz százalékban előfinanszírozott, vissza nem térítendő, önerőt nem igényel.

A pályázat keretében elszámolhatók a működéssel összefüggő költségek, például az üzletben foglalkoztatott munkabére, a munkáltatói közterhek, a bérleti díj és a rezsiköltségek is. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerén keresztül lehet benyújtani január 12-én, csütörtökön 10 órától január 31-ig – áll a közleményben.

“A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem hagyja magukra a falvakat. A kistelepüléseken szükség van minden olyan közszolgáltatás és piaci szolgáltatás megerősítésére, amelyek a falvakban élők életminőségének folyamatos javulását eredményezik”

– fogalmazott Gyopáros Alpár.

MTI

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum