Közösségi oldalak

Gazdaság

Békés megyei MSZP: El a kezekkel a csabai postáktól!

Békés megyei MSZP: El a kezekkel a csabai postáktól!

El a kezekkel a csabai postáktól! – jelentette ki a Békés megyei MSZP prominensei sajtótájékoztatójukon csütörtökön Békéscsabán.

A sajtótájékoztatón Miklós Attila és Fülöp Csaba képviselők kifejtették, hogy az országban november 12-től összesen 366 posta zár be az energiatakarékossági intézkedések miatt. Ez a döntés azt jelenti, hogy 210 településen fog ideiglenesen szünetelni a szolgáltatás, amely mind a kistelepüléseket, mind a nagyvárosokat hátrányosan érinti. Az intézkedés Békéscsabán hat postahivatal bezárását jelenti.

A döntés következtében több városrész is közvetlen postai szolgáltatás nélkül marad a jövőben, így elsődlegesen a város ezen területein élők, valamint az idősek lesznek leginkább a döntés elszenvedői. A bezárásra ítélt hivatalok környezetében sok az idős, egyedülálló, nehezen közlekedő ember, akik levélforgalmukat és csekkbefizetéseiket kizárólag a postán tudják lebonyolítani. Amennyiben a környezetükben elérhetetlenné válnak a szolgáltatások, közülük sokan csak jelentős távolságok megtételét követően tudják elintézni a postai ügyeiket. Az idős, nehezen közlekedők esetében több helyen is szociális gondozók intézik a postai ügyeket, az ő leterhelésük is jelentősen emelkedne a növekvő ügyintézési idő következtében.

Levélben fordultunk városunk polgármesteréhez, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az említett posták ne zárjanak be, és ne okozzon ez a döntés csabaiak ezreinek kellemetlenséget. Az Országgyűlési képviselőhöz, hogy a bezárást vonják vissza, mert ezzel a külső területeken élőket hozzák hátrányos helyzetbe. A Magyar Posta Zrt. megbízott Vezérigazgatójához, hogy vonja vissza a döntést, mert a bezárt posták ellátási körzetében élőknek nehezen vagy egyáltalán nem lesznek elérhetők ezek a szolgáltatások.

Véleményük szerint a megválasztott képviselőknek, városvezetőknek fel kell lépniük a bezárásokat eredményező döntés ellen, és a Magyar Posta Zrt. vezetésével közösen megoldásokat kell keresniük a városlakók érdekében.

Kijelentették, hogy amennyiben a bezárásokat nem sikerül megakadályozni, az alábbi javaslatokat fogalmazták meg a szolgáltatások további biztosításának érdekében:

1. A postahivatalok további üzemeltetése részleges nyitvatartási időben, amely esetén igaz, hogy csak csökkentett óraszámban, de továbbra is elérhetőek lennének a postai szolgáltatások az érintett területeken.

2. A forgalmasabb időszakokra (nyugdíjfizetés, ünnepek) részleges, rövidített nyitvatartási idő kidolgozása. A lakosok elmondták, hogy számukra már az is nagy segítséget jelentene, amennyiben nyugdíjfizetéskor három munkanapon keresztül, rövidített nyitvatartási időben nyitva lennének a hivatalok.

3. Az érintett postahivatalok környezetében mobilpostai szolgáltatások biztosítása, így a kisebb településeken már jól működő rendszer kiterjesztésével megmaradna a lakosok számára a postai szolgáltatások közvetlen elérésének a lehetősége.

A képviselők bíznak abban, hogy a békéscsabai lakosok érdekében, minél hamarabb sikerül közös megoldást találni, amivel az érintett területeken élők számára is folyamatos lehet a postai szolgáltatások elérhetősége.

Szarvas Péter: vizsgálják felül a posták bezárását!

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere csütörtökön délelőtt arról írt közösségi oldalán, hogy levélben kereste meg a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóját, amelyben azt kérte, hogy a Békéscsabára vonatkozó takarékossági intézkedéseket – a postahivatalok 2/3-ának bezárását – vizsgálja felül és a postai szolgáltatások színvonalát a jelenlegi szint közelében tartani szíveskedjen.

“Különösen a külső városrészek postáinak fennmaradását kértem”

– írta a városvezető.

(Borítókép: Miklós Attila és Fülöp Csaba képviselők a békéscsabai Kazinczy utcai posta előtt)

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum