Közösségi oldalak

Gazdaság

Az Orbán-kormány szándékosan gyengíti a forintot?

Az Orbán-kormány szándékosan gyengíti a forintot?

Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője úgy véli, hogy a kormány szándékosan gyengíti a magyar fizetőeszközt az eruóval szemben, ezzel ösztönözvén az exportot és a versenyképességet, viszont ennek van egy árnyoldala is, nevezetesen, hogy a lakosság csak azt látja ebből, hogy egyre kevesebbet ér a pénze és minden egyre drágább számára. Elárulta azt is, hogy 400 forint alatti euróról ne is álmodjunk már idén.

Az ATV Start vendége Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője volt, aki arról beszélt a műsorban, hogy több mint egy hónapja már, hogy a forint átlépte a 400-as lélektani határértéket az euró árfolyamával szemben, viszont nagyon úgy tűnik, hogy egyhamar nem is fog visszatérni az alá. A mélypontot az amerikai elnökválasztás után 412 forintos értéknél érte el a nemzeti valuta, azóta már visszaerősödött 406 forint körüli értékre, de sokkal jobb eredményben a szakértők már nem reménykednek 2024 végére – de még 2025-ben sem nagyon.

Török elmondta, hogy Donald Trump győzelmének hírére a dollár olyan erősödést mutatott, amit világszerte megéreztek a valuták – bár többen arról beszéltek, hogy ha Harris nyert volna, akkor sem lett volna ez másképp –, azonban ez önmagában nem magyarázat a gyenge forintra.

A probléma az, hogy a forint egyirányú utcában van. Ha megnézzük a hosszú távú árfolyamgörbét, látszik, egy évvel ezelőtt 380-nál járt az árfolyam az euróval szemben, azóta tehát 8 százalékot gyengült. De jegyezték az eurót bőven 300 forint alatt is még a 2010-es évek első felében, a tendencia tehát egyértelmű: egyirányú utcában haladunk, és úgy tűnik, hogy erről nincs letérés

– mondta a szakértő, hozzátéve, hogy ennek hátterében a magyar gazdaság gyengesége és a régiós országokhoz képet jóval kockázatosabb besorolása állhat. Arra is kitért, hogy 2008-ban, 275 forintos árfolyamnál Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „gyenge nemzeti valutája gyenge országnak van, a kormány pedig képtelen kezelni a helyzetet.” Azóta sok minden változott, például Orbán nincs ellenzékben.

„Gyengítik a saját pénzünket”

A kormányzat gazdasági és pénzügyi filozófiájában fellépett változásaira reagálva Török arról beszélt, hogy

úgy tűnik, tartja magát az a felfogás a kormányon belül, hogy a gyenge forint jót tesz a versenyképességnek. A magyar gazdaságban túlsúlyos a feldolgozóipar, ami jellemzően exportorientált: az ipari termelés közel háromnegyede kivitelre megy. Mivel ez hozza a gazdasági növekedés egy részét, azzal próbálják ösztönözni, hogy folyamatosan gyengítik a saját pénzünket

– mondta.

Véleménye szerint ennek azonban van egy eléggé nagy árnyoldala is, mégpedig az, hogy az emberek ebből mindössze annyit érzékelnek, hogy a fizetőeszköz egyre kevesebbet ér mind a szomszédos országokban, mind pedig az üzletekben – hiszen az import még mindig jelentős akár az élelmiszeriparban is. Ehhez képest mondjuk a lengyel zlotyi vagy a cseh korona „viszonylag stabil pénznemek, tehát ha megnézzük, hogy öt vagy tíz évvel ezelőtt mennyi volt az árfolyama ezeknek a valutáknak az euróval szemben, nem látunk nagy változást.”

Az elemző szerint idén már biztosan nem lesz nagy változás, tehát a forint a 400–410-es tartományban fog mozogni az év végén, de nagyon úgy néz ki, hogy a jövő év elején sem várhatunk jelentősebb javulást.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum