Közösségi oldalak

Gazdaság

13 év után megszűnik a DIGI Sport

13 év után megszűnik a DIGI Sport

13 év után megszűnik Magyarország egyik legnépszerűbb sportcsatornája, a DIGI Sport – jelentette be hivatalos közleményben a DIGI. A korábban román kézben lévő sportcsatorna az évek során számos autóverseny-sorozat otthonaként is szolgált, a DIGI-t nemrégiben felvásárló 4iG azonban pénzügyi megfontolásokra hivatkozva a bezárás mellett döntött.

A DIGI sportadója 2009. július 23-án indult el, 2011 márciusában pedig a második, majd 2015 októberében a harmadik csatornáját is elindította a DIGI Sport, mely számos sportág mellett az autósport-rajongóinak is igyekezett kedvezni 13 évnyi működése során.

A DIGI Sporton láthatták a nézők korábban többek között a Forma-E, a GP2, a GP3, a Forma-3-as Európa-bajnokság, az IndyCar, a NASCAR, illetve a német túraautó-bajnokság (DTM) küzdelmeit, megmutatva a sportág szerelmeseinek Max Verstappen, Lando Norris, Charles Leclerc vagy éppen Mick Schumacher szárnybontogatásait.

A DIGI Sport csatornáin korábban a labdarúgó Bajnokok Ligája, az Európa Liga, az olasz Serie A, az angol Premier League, és a francia Ligue 1 legjobb mérkőzéseit is figyelemmel kísérhették a nézők, de a csatorna számos más sportág otthonaként is szolgált. Az elmúlt években egyre kevesebb közvetítési jog vándorolt a korábban a román RCS&RDS tulajdonában lévő csatornához, a piacinak egyáltalán nem nevezhető magyarországi viszonyok között pedig az elmúlt években nagyjából az életben maradás volt a cél a DIGI Sport számára.

A DIGI-t nemrégiben felvásárló 4iG végül a DIGI Sport három csatornájának bezárása mellett döntött: a DIGI Sport 1, a DIGI Sport 2 és a DIGI Sport 3 a hivatalos tájékoztatás szerint augusztus 5-ig sugároz majd. A hírt hivatalosan hétfőn délelőtt közölték a sportcsatorna dolgozóival. A közlemény szerint azért döntöttek a csatornák bezárása mellett, mert a DIGI Sport évek óta veszteségesen működött.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum