Közösségi oldalak

Belföld

Vigyázzunk rájuk, vigyázzanak magukra!

Időseknek tartott balesetmegelőzési programot a rendőrség a Békés megyei Tarhoson. A „Toleranciát az éveknek” rendezvénynek már hagyománya van, ezúttal is nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban telt az interaktív ismeretterjesztő délelőtt.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság több mint 10 éve szervez „Toleranciát az éveknek” címmel rendezvényeket az idősek közlekedésbiztonságának javításáért. November 11-én a Békési Rendőrkapitányság közreműködésével Tarhoson, a közösségi házban tartották meg a programot. Ebből a korosztályból különösen a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők vannak kitéve fokozott balesetveszélynek.

A kezdeményezésnek két fő célja van. Az egyik, hogy a közlekedők figyelmét ráirányítsa az idősekre és arra kérje őket, hogy legyenek tekintettel rájuk. Legyenek türelmesek, toleránsak velük szemben. A másik fontos cél, hogy az idősek is tegyenek a saját biztonságukért. Frissítsék fel közlekedési ismereteiket, legyenek tisztában azzal, hogy egy szabály megszegése milyen veszélyhelyzetet idézhet elő.

A rendezvényen Benkő Mihály közlekedési szakember és Pardi Ildikó r. alezredes, a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára igyekezett minél több hasznos tudnivalót átadni. Ismertették a baleseti statisztikákat, bemutatták a legfőbb okokat, felhívták a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülésének, megelőzésének lehetőségeire.

A résztvevők a KRESZ-szerencsekerék segítségével szórakoztató vetélkedő formájában frissíttették fel szabályismeretüket, majd válaszokat kaphattak a kérdéseikre is. A bizottság ajándékokkal is készült, az idősek láthatóságot segítő fényvisszaverő kiegészítőket kaptak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

 

YouTube csatorna

Archívum