Közösségi oldalak

Belföld

Videón ahogy fék helyett a gázra lép egy autós Békéscsabán

Áthajtott a jelzőlámpa tilos jelzésén egy autós néhány nappal ezelőtt Békéscsabán. A rendőrautó fedélzeti kamerájának felvételén jól látszik, hogy sofőr nem ment gyorsan, a sárga jelzésnél biztonságosan meg tudott volna állni, ennek ellenére inkább gyorsított és átment a piroson.

A KRESZ úgy rendelkezik, hogy „a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél (…) meg kell állni. Ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni.”

Jól látszik, hogy az autós meg tudott volna állni, hiszen a mögötte haladó megfelelő követési távolságot tartott. Az ilyen és ehhez hasonló „még átérek, még elférek, majd a másik megáll, úgysem lesz semmi baj” döntések vezetnek sok esetben balesethez. Ezért kérjük, hogy ne csinálják.

És még valami. A képen látható autó ki volt vonva a forgalomból, a tulajdonosa így közlekedett vele. Közigazgatási és szabálysértési bírságot is kapott.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

 

YouTube csatorna

Archívum