Közösségi oldalak

Belföld

Vicc! Az Orbán-kormány azzal védi az autópályák kiárusítását, hogy „de a Gyurcsány is”

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök kormánya 75 évre adta koncesszióba a repülőteret és külföldieknek, devizahitelre adta koncesszióba az M6-os autópályát, amin a magyar állam rengeteget veszített – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

A kormányzat részéről a Párbeszéd korábbi sajtótájékoztatójára reagáltak, ezen Dorosz Dávid, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy vélekedett, hogy amennyiben megvalósulna a kormány autópályák koncesszióba adására vonatkozó terve, a magyar emberek drágábban használhatnák a gyorsforgalmi úthálózatot, és annak állapota is leromlana.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, a 2057-ig szóló koncesszió azért is elfogadhatatlan, mert az jelentősen, 4-5 százalékponttal emelné az államadósságot, miközben a „fideszes oligarchákat” gazdagítaná.

„Ma Gyurcsány Ferenc szövetségesei azért tiltakoznak, mert az új koncessziós pályázat nem devizában van, hanem forintban, így azon magyarok is elindulhatnak. Ha tehetnék, ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták: újra külföldi multik kezére adnák az országot”

– fogalmazott reakciójában a KTK, csakhogy ezzel több gond is van.

Egyrészt a KTK egészen szürreális valóságábrázolása szerint az ellenzéki politikusok a forint-deviza vonalon fogalmaztak meg kritikát, ami egyszerűen nem történt meg: ezt a kormányzati szervezet találta ki, meglepően színvonaltalan módon cinikus fricska helyett egyszerű hazugságot tálalva a közvélemény elé.

Másrészt a külföldi-hazai vonal sem áll meg teljesen, hiszen bár elég valószínű, hogy ebben a projektben is valamelyik hazai strómant fogja a kormányzat kiválasztani, de ez egyáltalán nem biztos annak fényében, hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen sem zárta ki a külföldiek bevonását.

Harmadrészt, ha az Orbán-kormány döntéseit megmagyarázó szervezet tényleg csak azzal tud érvelni a kabinet egy adott intézkedése mellett, hogy „de a Gyurcsány is ugyanezt csinálta, csak még rosszabbul”, az nem csak meggyőzőnek nem tűnik, de inkább látszik a közpénz egészen perverz módon történő, és meglehetősen kontraproduktív elégetésének.

Alfahír