Közösségi oldalak

Belföld

Újra nemet mondott a kormány a posták megmentésére!

A postabezárásokkal ellehetetlenítik a helyiek ügyintézését, ezzel pedig veszélyeztetik a vidék lakosságának megtartását – jelentette ki keddi online sajtótájékoztatóján a Jobbik két országgyűlési képviselője, sürgetve a kistelepülések postahivatalainak megmentését.

Ander Balázs a sajtótájékoztatón kiemelte: az a kormánytöbbség engedi most bezárni a postákat, amely 2010 előtt, ellenzékben tiltakozott egyes vasútvonalak leállítása ellen.

Frakciótársa, Dudás Róbert arról beszélt: a kormányoldal eddig négy, a kistelepülési posták fenntartását lehetővé tévő javaslatukat utasította el, köztük azt, hogy a hivatalokkal “nagyon komoly árukapcsolásban” lévő Szerencsejáték Zrt. segítse meg anyagilag a postát, ahogy azt is, amely szerint ezer helyett ötszáz lakos felett legyen kötelező helyben postát fenntartani.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum