Közösségi oldalak

Belföld

Ügyészségen a körösladányi „rezes” banda és a dévaványai színesfém orgazda ügye

Nagybánhegyesi telephelyről lopott két férfi rézkábelt, amit az egyik ismerősüknek még aznap eladták. A rendőrök rövid idő alatt azonosították őket. A vevőnél tartott kutatás során pedig az ellopott vezetéket is megtalálták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Mint azt portálunk korábban megírta, lopásról értesítették 2021. november 4-én délelőtt Békés megyében a rendőrséget. A bejelentés szerint előző napon, az éjszaka folyamán egy nagybánhegyesi telephelyről elloptak több mint 200 méter rézkábelt közel egymillió forint értékben. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei még a bejelentés napján azonosították és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két körösladányi férfit. Kihallgatásuk során elmondták, hogy egy kölcsönkért autóval mentek a helyszínre. Ott a kábelt összedarabolták, úgy tették be és vitték el a járművel. A lopott dolgot nem tartották meg, hanem eladták az egyik ismerősüknek Dévaványán.

A vevőnél tartott kutatáskor a rendőrök megtalálták a feldarabolt rézvezetéket, amit lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak. A rendőrségen a két körösladányi férfi ellen lopás, míg a dévaványai férfival szemben pénzmosás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. szeptember 5-én továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum