Ellopták egy férfi lezárt kerékpárját 2025. július 3-án, délelőtt Békéscsabán, egy Andrássy úti társasház előtti kerékpártárolóból. Miután a férfi bejelentést tett a történtekről, a rendőrök egy órán belül a Baross utca és a Zsíros utca kereszteződésénél elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját. A 27 éves férfitől a kerékpárt lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.
Zsadányban, az Ady Endre utcában 2025. július 3-án késő délután két ismerős szóváltásba keveredett egymással, majd egyikük többször ököllel megütötte a másikat. A bántalmazott férfi a földre került és könnyű sérüléseket szenvedett. A verekedőt a rendőrök előállították és a történtek ügyében garázdaság miatt büntetőeljárás indult.
Békés megyében 2025. július 4-én több szabálytalan közlekedő ellen indított büntető- és szabálysértési eljárásokat a rendőrség. Reggel fél 9 körül Dévaványán, a Gyomai úton ittasságot jelzett az alkoholszonda egy autósnál.
Délben egy személygépkocsit engedély nélkül vezető férfit vettek szabálysértési őrizetbe a gyulai rendőrök. Kora délután Mezőkovácsházán teherautót vezetett egy férfi úgy, hogy jövő hónap végéig eltiltották a járművezetéstől.
Kardoson, a 44-es főúton pedig egy olyan személygépkocsi-vezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki a gyanú szerint kábítószertől befolyásoltan, bódult állapotban ült a volán mögött.
Végül este Orosházán, az Előd utcából állítottak elő egy segédmotor kerékpárral közlekedő férfit, mert pozitív értéket mutatott nála az alkoholszonda, ráadásul a jogosítványa is évekkel ezelőtt lejárt.
