Közösségi oldalak

Belföld

Több helyről lopott növényeket egy nő két Békés megyei településen

A helyi körzeti megbízottak azonban felderítették a lopásokat, így a virágok, bokrok visszakerültek a tulajdonosaikhoz.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2023. április végén, május elején több bejelentés érkezett dísznövénylopásokról. Kunágotán és Almáskamaráson tűntek el egynyári virágok, muskátlik és örökzöldek házak elől, ablakpárkányokról. Egy kunágotai nő például egy éjszaka zajt hallott az utcáról, másnap reggel pedig észrevette, hogy a háza utcafronti ablakainak párkányáról hiányzanak a virágládák.

 

Szintén Kunágotán, egy másik ház elől, egy virágállványról tűntek el árvácskák, petúniák. Almáskamaráson pedig egy nőnek a háza elől, az utcáról vitték el a két éve ültetett, körülbelül 60 centi magas tujáit. Emellett a két településen még öt helyről tűntek el növények. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai információkat gyűjtöttek a lopásokról, majd a két őrmester egy kamerafelvételen felismert egy nőt, akiről azt gondolták, hogy köze lehet a történtekhez.

A gyanújuk beigazolódott, miután felkeresték, megtalálták nála a gondos gazdáiknak hiányzó virágokat, bokrokat. A nő az egyik szomszédos településről ment Kunágotára és Almáskamarásra, a ládákat, cserepeket, gyökerestől felszedett tujákat autóval vitte haza. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon eljárás indult ellene, a növényeket pedig a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosoknak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum