Közösségi oldalak

Belföld

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleseteknél helyszíneltek a rendőrök

A 47-es számú főúton, Kamut külterületén 2023. január 27-én 6 óra 30 perc körül egy személygépkocsi letért az útról és árokba csúszott. A balesetben a jármű vezetője és egyik utasa könnyeben, míg a másik súlyosan megsérült.

Békéscsabán, az Őr utca és a Szabolcs utca kereszteződésében 2023. január 28-án 15 óra körül egy személyautó vezetője nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak és elütötte. A biciklis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A 44-es számú főúton, Békéscsaba közelében 2023. január 28-án 16 óra 45 perc körül egy autós nekiütközött egy másiknak. A mentők négy embert könnyű sérüléssel vittek kórházba.

Orosházán, az egyik áruház parkolójában 2023. január 29-én 18 óra 45 perc körül egy kerékpárral közlekedő fiú összeütközött egy személygépkocsival. A kerékpáros elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum