Közösségi oldalak

Belföld

Személyi sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök Orosházán, Mezőberényben és Szarvason

Békés megyében 2022. december 27-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

 

Orosházán, a Vásárhelyi út és a Csengeri utca kereszteződésében 12 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője hátulról nekiütközött egy forgalmi okból lassító autónak. A balesetben ketten súlyos sérülést szenvedtek.

Ugyanebben az időben Mezőberényben, a Hattyú utcában egy kisfiú elé szaladt egy arra közlekedő autónak. A fiú nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Negyed órával később Szarvason, az Arany János utca és Béke utca kereszteződésében egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak és összeütköztek. A mentők az egyik jármű vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

YouTube csatorna

Archívum