Közösségi oldalak

Belföld

Szándékosan ütötték el a városőrt Pilis külterületén – nagy erőkkel nyomoz a rendőrség!

László Attila Pilis város polgármestere és Kincses László

Pilis külterületén, 2026. január 4-én este 22 óra körül egy városőr megsérült, miután egy jármű elindult felé, és elütötte egy erdőgazdálkodási terület bekötőútján. A helyszínen két gépjármű állt egymás mellett: egy fehér Mercedes és egy sötét színű Audi A6 kombi. A járművek egy olyan bekötőúton tartózkodtak, ahol „Behajtani tilos” tábla jelzi a korlátozást.

A városőrök – az elmondás alapján – figyelmeztetni akarták az ott tartózkodókat, illetve azt is felmérték volna, szorulnak-e segítségre (például műszaki hiba miatt).

A történtek ismertetése szerint a városőrök kiszálltak saját autójukból, és nagyjából öt méterrel mögötte megálltak. Amikor a két jármű felé indultak, az Audi elindult padlógázzal, majd megfordult, és a parkolót/területet bevilágítva hirtelen gyorsított. Az Audi szándékosan gázolta el a városőrt, aki a szélvédőre csapódott. A jármű ezután jobbra kanyarodva próbálhatta kikerülni a városőrök autóját; eközben az érintett le tudott esni a gépkocsiról, és balra zuhant a talajra.

Az elmondás szerint az Audiban többen is ülhettek, legalább két személy jelenléte biztosra vehető. Felmerült az is, hogy az autóban ülők bódult állapotban lehettek, ezt azonban a beszámoló feltételezésként említi, és egyelőre nem ismert olyan információ, amely ezt hivatalosan megerősítené. A városőrök elmondása szerint, feltételezhetően valamilyen kétes üzleti jellegű találkozó folyhatott a helyszínen.

Az elgázolt városőr lélekjelenlétén múlt, hogy lapocka táji, és térdkörüli zúzódásokkal megúszta a minden gyanú szerint szándékosan történt gázolást. A felháborító cselekmény már nem az első életellenes fellépés a pilisi rendteremtés megállításával kapcsolatban, hiszen néhány hónappal ezelőtt László Attila polgármester fejére 20 milliós vérdíjat tűztek ki. A polgármester és az elgázolt Kincses László városőr természetesen nem hátrál meg az életellenes fenyegetések és a szándékos gázolás hatására sem. Elmondásuk szerint megkettőzött erővel és elszántsággal folytatják harcukat a bűnözőkkel szemben.

A Monori Rendőrkapitányság munkatársai nagy erőkkel keresik az elkövetőket.

Kilenc ponttal zárta a szezont a Nyíregyháza a kupadöntős ellen

A Nyíregyháza hazai környezetben 2-1-re legyőzte a kupadöntős Zalaegerszeget a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának szombati játéknapján. Ugyan a Nyíregyháza

Visszavette a vezetést az Arsenal

Az Arsenal 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Newcastle-t szombaton este az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, és visszavette a vezetést a

Két védőgóllal győzött és megelőzte az Újpestet a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia két védője fejesgóljával 2-0-ra legyőzte a vendég Újpestet szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában, ezzel a

A Kisvárda kikapott otthon a búcsúzó Diósgyőrtől

A Kisvárda 2-1-re kikapott otthon a biztosan búcsúzó Diósgyőrtől szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában. Nem sok említésre méltó

YouTube csatorna

Archívum